Az idén elért eredmények alapján messzemenően az idény két legjobb csapata találkozik a Bernabéuban, hogy megmérkőzzön a legrangosabb európai kupasorozat serlegéért. Mindkét csapat elképesztő idényt zárt, bajnok lett, és a kupát is elhódította hazájában. Biztosra vehető tehát hogy a Manchester United 1999-es és a Barcelona tavalyi bravúrja után egy harmadik csapat is triplázni fog, örökre felírva nevét a futball történelemkönyveibe. 

   Fogadni szinte lehetetlen. A döntők mindig kiszámíthatatlanok, a tét és a hangulat óriási, ez a két csapat pedig már nem egyszer bebizonyította idén, hogy bármilyen helyzetből képesek felállni és bárkit le tudnak győzni.

   Számomra mégis meggyőzőbb az Inter, persze a Bayern drukkerek most hőbörögnek, hogy "de hát az ő csapatuk is ugyanannyit nyert, egész szép játékkal". De ez az Inter idén nagyon kemény diónak bizonyult mindenkinek, főleg átjárhatatlan védelme miatt. A legjobb tizenhat és nyolc között összesen egy kapott góllal(!) ejtették ki a Chelseat és a CSZKA Moszkvát (ebből főleg az előbbi meglepő, a londoniak meglepetésre otthon nem tudtak gólt rúgni), a Barca két gólja pedig nem volt elég a továbbjutáshoz. Ebben legnagyobb érdeme Cambiassonak van, Maradona valószínűleg épp be volt szívva amikor úgy döntött hogy nem viszi el Dél-Afrikába az argentin védekező középpályást. Materazzi nem tudom mit keres a védelemben. Mourinho biztos megtalálta az ő szerepét is, de ez szerintem az ellenfelek hergelésében és a nézőkben való hányingerkeltésben merül ki...

   Aki azt mondja, az Inter csak védekezni tud, téved. Tény, hogy az olaszok a deffenzivitásra építik játékukat, de támadójátékuk is igen hatékonynak bizonyult (hármat rúgtak a Barcának gyakorlatilag három támadásból, úgy, hogy szinte egyáltalán nem volt náluk a labda). Wesley Snejder megtartja a legtöbb labdát, és nem utolsósorban majdnem mindig jó helyre juttatja. Milito személyében pedig megtalálták azt a befejezőcsatárt, aki a kevés helyzetet berúgja, eldöntve ezzel például a Chelsea elleni párharcot vagy az olasz kupadöntőt. Kevés helyzet, nagy fokú eredményesség jellemzi az olasz támadójátékot. Mourinho összefogta ezt a csapatot, főleg mentálisan, elhitette velük, hogy csak akkor nyerhetnek ha centiről-centire azt teszik amit mond, ez látszik is a csapaton. Én rájuk fogadnék ha...

   Ha nem német, vagy nem a Bayern lenne az ellenfél. A bajorok idén minden papírformára rácáfoltak, az erősen lefelé ívelő formájuk pedig az egekbe szökött a Manchester United legyőzésével. Az a győzelem olyan felszabadultságot, önbizalmat adott a csapatnak, amelyet meglovagolva bajnokok lettek, majd kupagyőztesek. Németországban nincs igazán ellenfelük, könnyedén utasítottak mindenkit maguk mögé. Nagyon jó a csapatszellem, ez repítette a BL-döntőig ezt a bivalyerősnek nehezen nevezhető keretet. Legnagyobb erősségük az elképesztően kreatív, hatékony támadójátékuk, aminek kevés védelem tud ellenállni. Arjen Robben élete formájában, nagyon érzi a kaput, szélső létére irányítja a támadójátékot. Olic BL-gólkirály lehet ha betalál -  erre azért kevesen gondoltak volna a sotozat kezdetén. A "Rooney 2"-ként is becézett horvát támadó hihetetlen gólerős, csak a Lyonnak hármat lőtt. Ribery hiányát én nem érzem akkora vérveszteségnek, idén nélküle is boldogultak Münchenben. Persze jobb lenne ha játszana, de én Robben szerepét sokkal fontosabbnak tartom.

   A döntő nagy kérdése, hogy mennyit kapnak a bajorok. Hatékonynak nehezen nevezhető védelmük ugyanis a Manchester elleni meccsek óta nem lett komolyabban próbára téve, ott pedig összesen négyet kaptak a meccsek első félórájában.

   Ami megnehezíti a fogadást, az a németek kiszámíthatatlansága. Egyszerűen nem lehet leírni őket, akárki az ellenfél. Ráadásul évek óta nem volt ilyen jó csapat Münchenben...

   A fogadóirodák szerint kevéssel esélyesebb az Inter győzelme(2.2) mint a Bayerné(2.9). Szinte lehetetlen megjósolni a győztest, mindkét csapatra elég kecsegtetőek a szorzók. A góllövők személyét már érdemesebb fontolóra venni. A Tippmixen Eto'o-t és Olicot hozzák, ezek közül a horvátra érdemes pénzt rakni(2.9), élete formájában focizik. A Bwin-en Robben 2.6-ot fizet, a holland elég motivált, még sosem nyert BL-t. Az Internél Militora van kihegyezve a támadások többsége(2.3). Az olaszok első félidei győzelme 3.25-öt fizet, ami nem elképzelhetetlen, a bajorok nem éppen az első félóra királyai. Aki egy ilyen félidő után német feltámadásban bízik, az pedig 26-szoros pénzt tehet zsebre, csak a vakmerőbbek kedvéért. Mindenesetre nem a világvége ezen a meccsen pénzt bukni - azért ez mégis egy BL-döntő...

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: bl inter döntő bayern munchen internazionale bernabeu

A bejegyzés trackback címe:

https://lassapalyan.blog.hu/api/trackback/id/tr282022561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása