Tudom, persze, rohadt franciák, hogy nem lehet rendesen játszani, ez nem csapat stb. Megérdemlik. Viszont az is megérdemli, aki egy forintot is feltett rájuk. Egy kis körültekintéssel érezni lehetett ezt, főleg miután láttuk milyen erős Uruguay. Persze azt azért nem hogy Dél-Afrikától is kikapnak, de megmutatták: a legjobb játékosokból is ki lehet alakítani a legrosszabb csapatot.

   Személy szerint a Mexikó elleni meccsüket élveztem eddig a legjobban az egész világbajnokságon. Abból a meccsből sugárzott ennek a sportnak a lényege. A mexikóiak szemében égett a tűz, a hazafiasság, és nem utolsó sorban hihetetlen erős összetartás jelét mutatták. Már a himnuszoknál nekik szurkoltam, láttam hogy ebből lehet valami. Ez a meccs is bizonyítja, hogy mennyire fejben dől el a dolgok nagy része a pályán. Persze ez tartalom nélkül lufi, de Mexikó válogatottját jó játékosok alkotják. A franciákról beszélni sem érdemes, ahelyett hogy túlélték volna csapatként, meghaltak egyenként. Sajnálom, mert egy jó gall csapat kell a VB-re. Ahogy egy jó spanyol is, remélem továbbjutnak. Mexikó pedig nem esélytelenül lép pályára Argentína ellen, már ha így alakul.

   Uruguayt a nyolc közé várom ha Dél-Koreát vagy a görögöket kapják. Jó csapat benyomását keltik, Forlán mellé pedig felnőtt Suarez, a góljaikra érdemes pénzt tenni. Dícsérendó a Dél-amerikaiak focija, üde színfoltai a világbajnokságnak. Kellemes meglepetéseket hozott tehát az A-csoport, reméljük további jó futballal szórakoztat minket a két továbbjutó.

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lassapalyan.blog.hu/api/trackback/id/tr972101727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása