A mostani idényre odáig jutott a Premier League hogy nem négy, de öt csapat is megérdemelné a legrangosabb európai kupasorozatban való szereplést. Nics kétség affelől hogy mind az öten helytállnának a Bajnokok Ligájában - de ezt jövőre csak négy angol csapat bizonyíthatja be. Emiatt oly kiélezett a csata a selejtezőt jelentő negyedik helyért. A három esélyes közül egy gyakorlatilag kiesett amikor a City 3-1-re elverte az Aston Villát:

   http://lassapalyan.blog.hu/2010/05/01/city_aston_villa_megmutathatja_igazi_erejet_a_city

  Két potenciállis esélyes maradt tehát, és ma este a manchesteri csapat legfőbb riválisát, a Tottenhamet fogadja. Gyakorlatilag kupadöntővel ér fel a csata: a győztes több mint valószínű hogy ott lesz a BL-ben jövőre.

   A City megmutatta a Villa ellen: legfontosabb mérkőzésein képes a legmagasabb szinten futballozni. A nyáron eurómilliókért megerősített csapatnál alapelvárás a BL-indulás. Ehhez viszont nem kissebb tettre van szükség, mint az őket egy ponttal megelőző, negyedik helyen álló londoni alakulat legyőzése. Hihetetlen erősek otthon a kékek: a városi rivális Manchester Uniteden kívül utoljára a második(!) fordulóban tudott nyerni csapat (az Everton) a City of Manchester arénában. A két csapat legutóbbi találkozóján 3:0-ra nyert a Tottenham - van tehát mit törleszteni Roberto Mancini csapatának. A csapat kitűnő formában, bárkit megvernének aki mögöttük van a táblázaton - a Hotspur elleni meccs mégis háromesélyes.

   Hogy miért? Mert a mutatott játék alapján talán a Tottenham érdemli meg legjobban a negyedik helyet. Harry Redknapp tud valamit: a tavaly a kieséstől sem messze álló gárdából pár fontos igazolással BL-esélyes társaságot faragott. Különösen tavasszal teljesítenek jól, a négy "nagy"-ból kettőt megvertek, utóbbi tíz mérkőzésükből csak kettőt nem nyertek meg. Sérülések nem nagyon hátráltaják egyik csapatot sem.   

   Ilyen mérkőzés előtt nehéz esélyeket latolgatni (ez adja az angol foci igazi izgalmát), a kiegyensúlyozott forma miatt én mégis a londoniakat érzem egy fikarcnyival esélyesebbnek. A hazai pálya mindenképp a manchesteriek mellett szól, nem mellesleg teljesen a saját kezükben van a sorsuk, bár ez igaz a másik oldalra is. A hazai győzelem szerintem túl alacsony szorzóval áll(1.9). Erre nem raknám a pénzem kettes odds alatt, ezen a meccsen bármi megtörténhet. Persze aki erősen bízik a Cityben megdobhatja pármeccses papírforma-kötését ezzel a fogadással is, mert ez is bejöhet. Túl magasnak érzem viszont a Hotspur győzelmének szorzóját(3.25), erre lehet kalkulálni, bár semmi esetre se felejtsük el: nekik az iksz is jó...Biztos nem fognak döntetlenre játszani, de ha a 85. percben 1-1 az állás, nem ők fogják a forszírozni a támadásokat. Ezért is meggondolandó arra tenni hogy nem lesz győztes(3.15), hiszen igazából így is a vendégek járnának jól.

   Szerintem a tét miatt kiváló meccs lesz! Nem lesz túl nyílt de a hangulatra, a feszültségre nem lesz panasz. Ne felejtsük el, évi több tíz millió euró a tét!

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: premier bajnokság angol bl villa tottenham aston league manchester city harry spurs redknapp mancini hotspur robero

    A hat forduló óta veretlen Mallorca az idei év sikercsapata lehet. A szigetlakók hihetetlen eredményt érhetnek el azzal, ha megtartják jelenlegi (BL-indulást érő) negyedik helyüket az idény végéig. Két pont előnyüket kell megtartaniuk a Sevillával szemben: ehhez tehát feltétlenül szükséges, hogy ne kapjanak ki ma este az otthonukba érkező bajnokaspiráns Real Madridtól.

   A blancók hihetetlen, évek óta nem látott jó formában érkeznek a szigetre. Tavasszal csak egy csapat tudta legyőzni őket, az örök rivális Barcelona. Azóta viszont mind a négy meccsüket megnyerték, elképesztően meggyőző, hatékony, látványos támadófocival. Mentálisan nagyon erősek, nem egy meccsüket nyerték meg az utolsó percekben. Egy pont hártányuk nem tűnik ledolgozhatatlannak főleg hogy a katalánok hétvégén Sevillába látogatnak - nem lesz könnyű sétagalopp az a mérkőzés sem. Cristiano Ronaldónak nagyon fekszik a spanyol foci, ha valaki, ő mindenképpen megérdemelne egy bajnoki címet idén. Aki az ő gólszerzésére fogad, jó helyre teszi a pénzét.

   Ez tűnik a Real hátralévő feladatai közül  a legnehezebbnek: ezt mutatja ai 1.2 fölé ritkán csúszó 1.5-ös oddsuk, ez igen csak megdobhatja pármeccses kötésünk szorzóját. Ami azonban hezitálásra készteti a megfontolt fogadót, az a Mallorca otthoni formája. Idén összesen kétszer kapott ki otthon, a Barca például csak egy kínkeserves 1-0-ra volt képes az Estadio Son Moix-ban. Szinte verhetetlenek otthon, hihetetlen magabiztos a csapat saját szurkolói előtt. 

   Valószínű tehát a Real-győzelem, de ha valamikor pontot vesztenek még idén, az most a legesélyesebb. Aki a sorozatok megszakadására szeret fogadni, annak igen csak meggondolandó a döntetlen: a 16. forduló óta(!) nem játszottak egy ikszet sem a királyiak! A Mallorca pedig hajlamos rá, tavasszal öt mérkőzésükön nem született győztes. A 3.3-as szorzó igen csalogató, hát még a kevésbé valószínű, de ezen a pályán egyáltalán nem kizárható hazai győzelem(5.55). Ezekre akkor érdemes fogadni, ha valaki érzi a gyenge pontokat a Real játékában - ha valamikor ezek kijönnek, az most fog megtörténni.

   

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona madrid bajnokság spanyol real bl sevilla mallorca division primera rcd

    Nyilvánvaló, hogy a legtöbb pénzt akkor veszti sportfogadáson az ember, ha kapkod. A szerencsejáték ezen formájánál a tájékozottságban, a körülmények maximális ismeretében van a siker lehetősége, tehát bizonyos idő ráfordítását igényeli. Minél több meccs megnézése, a játék képe szerint való fogadás - ezzel lehet egész nagy szorzókat is megfogni. Ne befolyásoljon a média, hogy ki hogyan fogadkozik, mit mondanak az újságírók - csak azt nézd, melyik csapat mit nyújt a pályán. Talán így lehet a legközelebb kerülni egyes meccsek végkimenetléhez. Példának okáért ki gondolta volna hogy a Lyon nem rúg gólt hazai pályán a Bayern Münchennek a BL-elődöntőben? A figyelmes fogadó már az első meccsen láthatta a franciák gyér támadójátékát, két kapuralövésük volt. Persze fogadkoztak, ez hazai pályán egész más lesz, stb. 3-0-ra kaptak ki a visszavágón, alig támadtak. Ennek több mint háromszoros szorzója volt.

   Ne fogadj, ha nincs időd végiggondolni! Ha éppen bezár a Tippmixiroda vagy nekem kell rohannom, inkább nem teszek fel lutrira pénzt anélkül hogy végiggondolnám. Az ilyennek mindig az a vége, hogy magamat szidom, miért nem a másikra fogadtam, miért dobtam ki a pénzt az ablakon. A meggondolt fogadásnak az a fő előnye, hogy utána nem verem a fejem a falba ha nem jön be - sokkal jobban el tudom fogadni, mert úgy is mindenképpen ugyanarra fogadtam volna.

   Légy türelmes! Lehet hogy kell hétvégére a pénz a dínomdánomra, ezért csak csütörtöki meccsekre akarsz fogadni, pedig ha két szombatival kombinálnád, sokkal több esélyed lenne nyerni. Megéri várni a pénzedre, és a két BL-meccset kombinálni két bajnokival vagy más kupameccsel.

   A legeslegfontosabb azonban a hirtelen jött szerencse, avagy sorozatos pech kezelése. Nem egy olyan embert ismerek, aki nem fogad rosszul, mondjuk feltesz tízezret két meccsre, ami elmegy a bírón vagy más rizikófaktoron (a fociban számtalan ilyen van). A következő történik: ideges lesz, "ilyen nem eshet meg mégegyszer" alapon felrak megint ugyanannyit, már nem olyan jól, mert nem nyugodt, kell a pénz, nem goldolja végig - és megint pechje van. Ezzel olyan örvénybe kerül, amelyből elég nehéz kilábalni. Sajnos el kell fogadni, hogy hiába fogadunk jól, nem egyszer a rosszabbik csapat nyer, vagy a bíró fújja el a meccset, vagy a játékos hibázik óriásit. Olyan nics hogy valaki tudja mi lesz egy meccsen, ez illúzó. Sejteni lehet, de ehhez folyamatosan figyelni kell a csapatokat - ez a játék kulcsa.

   Nagy nyerő- illetve pechsorozatnál egyaránt az a tanácsom, tartsunk szünetet legalább egy hétig. Ez visszatart a fentebb leírt örvény-effektustól (ha a héten a harmadik szelvényem se jön be, nem erőltetem tovább a dolgot), illetve attól, hogy a hirtelen jött nyereményünket egyből elverjük, merthogy akkora szerencsénk van úgyis bejön, nem gondoljuk végig, elkap minket a hév és egyről a kettőre elveszítjük megszerzett pénzünket. 

   Lehet tehát nyerni, ehhez azonban fontos a körültekintés, megfontoltság, és hogy nem fogadok a máltai negyedosztályra, mivel nem ismerem az erőviszonyokat. És nem utolsó sorban a szerencsefaktor - el kell fogadni, hogy Fortuna néha mellénk áll, néha pedig elpártol tőlünk.

   

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: hogyan tippmix fogadjunk sprtfogadás

   Nagy lépést tehet ma délután a BL-indulás felé a Manchester City, ehhez a nem éppen bombaformában lévő, ám a negyedik helyre szintén esélyes Aston Villa csapatát kell hogy maga alá gyűrje Roberto Mancini csapata. Amelyik csapat veszít, az gyakorlatilag lemondhat arról, hogy jövőre a legrangosabb európai kupasorozatban szerepeljen. Érdekesség, hogy bemutatkozhat a manchesterieknél az utolsó három mérkőzésre kölcsönvett Fülöp Márton, aki Shay Given sérülésének "köszönhetően" került a csapathoz.

   A mutatott játék alapján egyértelműen a magyar kapus csapata az esélyesebb: csak az Arsenal elleni mérkőzésen nem voltak túl meggyőzőek, úgy festett mintha Mancini a döntetlenre játszatná csapatát. Ez ezen a meccsen biztos nem így lesz, a City újra játszhatja azt a kreatív és nem utolsósorban hatékony támadójátékot amivel tavasszal oly sikeres a csapat.

   A birminghamiek elfáradni látszanak, hétről hétre ugyanaz a kezdő áll ki a pályára, fáradt, deffenzív focival éppen hogy hozni tudták előző két mérkőzésüket. Ennél nagyobb esélyük viszont soha nem volt még a BL-re, ez plusz erőt adhat nekik.

   Én mégis City-győzelemre tippelek, az 1.78-as szorzót mégis alacsonynak gondolom. A 3.20-as döntetlent az Aston Villa unalmas jétéka teszi valószínűvé. A 3.65-ös vendéggyőzelemre való fogadást nem tartom előnyösnek, bár a Premier League-ben minden megtörténhet...

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

    Sokkolóan hatott a szerdai BL-kudarc Barcelonában. Talán évek óta először érezhette magát ilyen tehetetlennek a spanyol bajnok: az José Mourinho teljes mértékben semlegesíteni tudta a világ legerősebb támadógépezetét.

   Idén tehát a Barcának - mint sok más európai élcsapatnak ebben a szezonban - csak a bajnokság maradt. Ott lohol a nyakukban a Real, egy pontos hátrányuk ledolgozásához elég egyetlen döntetlen a Barcától, máris másként festhet a kép. Felocsúdni nincs sok idő: szombat este a Villareal fogadja a szerdán még fárasztó tétmeccset játszó katalánokat. Rég fizetett ennyit a győzelmük(1.49), az 1.20-at az El Clásicón kívül nem nagyon szokta meghaladni ez a szorzó.

   A Villareal érzi a BL-szagot, lohol is utána. Kitűnő formájukat mutatja hogy utóbbi hat mérkőzésükön csak egyszer kaptak ki, öt gólt kaptak, tízet rúgtak. Ezáltal a középmezőnyből négy pontra kerültek a BL-selejtezőt érő negyedik helytől négy fordulóval a vége előtt. Van esély rá hogy elkapják a csúcsformájától messzel elmaradó Barcát.

   5.7! Ennyit fizet a hazai győzelem. Túl sok esély nincs rá de az 5.7-es szorzónál sokkal több, a bátrak akár ezt is meghúzhatják (én 3.5 fölé nem tenném a Villarealt). A legvalószínűbb hogy ha nehezen is, de behúzza a meccset a bajnok: az egygólos Barcelona-győzelem 3.3-at fizet, nagyon meggondolandó. Legalább egy bajnoki cím elvárható a tavalyi év csodacsapatától, meglátjuk képesek-e rá.  

   

Szerző: vmiki

1 komment

    Az csütörtökön eldőlt, hogy a Liverpool nem hogy semmit sem nyer idén, de valószínűleg még a BL-ben sem indulhat jövőre. Az Európa Liga elődüntőjében két vállra fektette őket az Atletico Madrid, így pedig Rafa Beníteznek eléggé kiáll a rúdja a hétvégén a Chelseat fogadó csapatból. Matematikai esélyük még van a BL-indulásra, mégis érdekes kérdés a vörösökkel kapcsolatban hogy mennyire lesznek motiváltak. Az Anfield Roadra látogató londoniaknak ugyanis minden pontra szükségük van, hogy megakadályozzák a Liverpool ősi ellenségének, a Manchester Unitednek 19. bajnoki címét. Ezzel a manchesteriek megelőznék az ugyancsak 18 bajnoki címmel álló vörösöket az örök ranglistán, Anglia pedig a hagyományok országa, ahol ez sokkal többet jelent mint máshol.    A legelvakultabb liverpooli szurkolókról tehát elképzelhető hogy legszívesebben feláldoznák ezt a meccset, de kétlem hogy egy profi játékosnak lebeghet más a szeme előtt mint a még nem teljesen elveszett negyedik hely megszerzése. Persze könnyen lehet, hogy a negyedik hely sem lesz meg, a Manchester meg bajnok lesz - ezzel a liverpooli rémálmok legrosszabbika válna valóra. A csapat játéka igencsak feljavult a bajnokságban, legutóbbi két mérkőzésükön hetet rúgtak, és nem kaptak egyet sem. Mikor vesztene tehát pontot a Chelsea ha nem most?

   A fenti esélylatolgatás azonban felesleges, ha a Chelsea hozza azt a játékot, ami a múlt héten a Stoka City elleni 7-0-hoz vezetett. Sorsuk a saját kezükben van, ha vasárnap nyernek akkor nehéz elképzelni hogy pont a Wigan állítaná meg őket hazai pályán. Ennek a találkozónak is ők az esélyesei.

   Érdekes meccs lesz, a Liverpool biztos nem adja fel a BL-ért vívott harcot, harapni fognak, azonban kérdés hogy mostanában javuló formájuk mire lehet elég Fernando Torres hiányában a bajnokságra törő londoniak ellen. Az egyáltalán nem elképzelhetetlen hazai siker szerintem túl magas, 3.3-as pénzt fizet, a valószínűbb Chelsea-siker pedig 1.88-asat. A döntetlen egyik csapatnak sem jó, mégis lehet hogy kioltják egymást: a 3.15-ös kifiztéssel járó iksz a legkevésbé esélyes. Egy leendő bajokcsapatnak meg kell tudni verni az idei Liverpoolt még a hírhedt Anfield Roadon is.

    

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

    Ma este az idén klubtörténelmet író Fulham fogadja a döntőnek székhelyül szolgáló város, a Hamburg csapatát az Európa Liga elődöntőjében. Geráék 0-0-át játszottak Németországban, bár lehetőségeik megvoltak az idegenbeli gólszerzésre, ez mégsem sikerült, sajnálatát ki is fejezte Gera blogjában, megemlítve: erősen bízik a ma esti győzelemben.

   A Fulham szó szerint feladta a bajnokságot, csak az EL-re koncentrál. Gera Zoltán és pár alapember pihenőt kapott a hétvégére, hogy az este minél frissebben léphessenek pályára. Ki is kaptak, de az senkit sem érdekel a londoniaknál, csak a ma esti győzelem amely hihetetlen eredményt jelentene a már a negyeddöntőbe jutással klubtörténetének legnagyobb sikerét elérő csapatnak. Zolitól jó játék várható, 24 éves átkot szakíthat meg: ennyi ideje nem szerepelt magyar európai kupafináléban.

   A héten kirúgták Bruno Labbadiát, hiszen a szezont bajnoki reményekkel indító Hamburg csak bukdácsol Németországban, régóta formán kívül játszik a csapat, ez pedig nem tetszett a vezetőségnek. Ideiglenesen a másodedző irányítja a játékot. Mindig lutri, hogyan hat egy csapatra a hirtelen edzőváltás egy ilyen fontos meccs előtt: meg is táltosodhatnak (ezt tartom kevésbé valószínűnek) és rosszul is hathat rájuk, de valószínűleg ez a tényező nem lesz különösebb kihatással a játékra.

   A Fulham annál inkább: otthon elképesztően erős a londoni alakulat, emlékezzünk csak a Juventus 4-1-es megverésére. Elég valószínű a győzelmük, főleg hogy semmilyen döntetlen nem jó nekik a továbbjutáshoz, ez pedig megkétszerezheti pénzünket. Az is valószínű hogy csak egy góllal képesek felülkerekedni a németeken, ez meggondolnadó hiszen 3.25-ös pénzt hozhat. Én Zolit a döntőbe várom(1.71).

  Sok sikert mindenkinek!

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: juventus hamburg gera döntő zoltán liga europa fulham bruno labbadia

Az Inter kikap, de továbbjut

2010.04.28. 12:34

    Mennyire képes a Barcelona?? Talán e kérdés köré építhetjük mondanivalónkat, amikor a szerda esti Bajnokok Ligája elődöntőjén latolgatjuk az esélyeket. Az Intert fogadó katalán csapat ugyanis az utóbbi évek során nyilvánvalóvá tette hogy semmi sem lehetetlen nekik, hihetetlen sikereket érnek el szemet gyönyörködtető támadófutballjukkal. Most viszont az idei talán legnehezebb feladvány előtt állnak: 3-1-es hátrányból kell felállniuk a bombaformában lévő milánóiakkal szemben. Csúcsfutball várható, a spanyol csapat idén talán még nem volt ennyire rászorulva a mihamarabbi gólszerzésre, és annál jelenleg nincs szebb a focipályán mint amikor a Barcelona gólt akar rúgni.

   Az Inter nagyot húzott 2008 nyarán José Mourinho szerződtetésével. Valamit tud a portugál, amit csak nagyon kevesen. Hiányposztokra szerződtetett (Snejder az irányító középpályás poszton talán a legsikeresebb nyári igazolások közé tartozik), és a nemzetközileg lesajnált olasz bajnokcsapatból egy hihetetlenül érett, taktikus futballt játszó Bajnokok Ligája-esélyest faragott. Nem utolsó sorban kidolgozta azt a taktikát, amellyel megfogható a Barcelona: a katalánok rég kaptak már ki két góllal Európában, Lionel Messit pedig talán még egyik csapatnak sem sikerült így kikapcsolnia a játékból.

   Érettnek érzem ezt az Intert a továbbjutásra, a Barcának valahogy nagyon nem fekszik a játékuk. Persze az is benne van hogy kapnak hármat de ezt nehezen tudnám elképzelni. Azt már annál inkább hogy bár kikapnak egy vagy két góllal, előnyüknek illetve igen valószínű idegenbeli góljuknak (nagyon hatékony mostanában a támadójátékuk) köszönhetően odaérnek a Bayern mellé a döntőbe. Nem nagyon lesz náluk a labda de már bebizonyították hogy ez nem mindig mérvadó. A kétgólos Barca-győzelem kétszeres pénzt kínál. Az egygólos, ugyancsak katalán siker három és félszereset, ez nagyon meggondolandó. De még a 2:1-es végeredmény is, amely nyolcszoros szorzóval kísérti a vakmerőbbeket a 3:1-es pedig kilencszeressel!

   Sok sikert mindenkinek!

   

Szerző: vmiki

2 komment

Címkék: barcelona milan bl messi inter mourinho fc jose lionel snejder

    Kedd este a Lyon-Bayern München párosítás lyoni visszavágóján eldől az egyik döntős kiléte az idei Bajnokok Ligájában. A Bayern otthoni 1:0-s győzelme után esélyesként száll a továbbjutásért vívott harcba, ám a Lyont koránt sem lehet leírni, ne felejtsük el hogy az idén a Real Madridot búcsúztató csapatnak erre az idényre már csak a Bajnokok Ligája maradt, motivációban tehát nincs hiány.

   A franciák egy teljes hetet készülhettek a találkozóra, mivel hétvégén nem volt bajnoki mérkőzésük. Ellenben a bajorokkal, akik még a kupában és a bajnokágban is ott vannak a végelszámolásnál, az utóbbiban nem túl meggyőző döntetlent játszottak a Mönchengladbach csapatával és elolvadt előnyük a Schalkéval szemben. 

   A Lyonnak nagyon hiányozni fog hogy nincs idegenbeli góljuk, gondoljunk csak bele: ha rúgnak egy gólt a németek arra máris hárommal kell hogy válaszoljanak a továbbjutáshoz. Éppen ezért nem hinném hogy a Lyon nekirontana ellenfelének már az első perctől, emlékezzünk a Real elleni párharcukra amelyet szintén nem siettek el, az utolsó percekben döntve a továbbjutásról. Ugyanakkor nyilván kell nekik a gól, de az odavágón mutatott támadójátékuk nem mutat messzire, egyenlő volt a nullával, helyzetük is alig volt. Ez persze otthon egész máshogy festhet, kérdés hogy mire jutnak az amúgy nyomás alatt nem brillírozó bajor védelem ellen. Claude Puel úgy fogalmazott, kifejezetten jót tesz csapata játékának a győzelmi kényszer.

    Nagy vérveszteséget jelenthet a münchenieknél az első mérkőzésen elkövetett buta durvaságáért eltiltott Ribery, akivel egyik legfontosabb játékosát vesztette el Lois Van Haal. Visszatér viszont a csapatkapitány: a főleg pszichikai többletet jelentő Van Bommel, aki játékban nem tartozik a pótolhatatlanok közé mégis meglátszik társai viselkedésén ha a pályán van.

   Valószínűleg szoros meccs lesz. Az egy gólos Lyon-győzelem 3.7-es, az ugyanilyen arányú Bayern-siker pedig 4.25-ös kifizetéssel jár. Ha a Lyon 2:1-re nyer, az kilencszeres pénzt hozhat a bátraknak, míg egy esetleges Lyon vezetés az első félidőben döntetlennel kalkulálva a végén 13-szoros szorzót kínál. Ami igazán meggondolandó, az a Lyon győzelme: 2.37-es szorzója aránylag magas esélyességéhez képest. 

   Miért ne szerezne gólt Robben? A szélső élete formájában van, keresik a társak, hihetetlen agilisan találja meg a réseket a védelemben, egyszóval elképesztően gólveszélyes. Két és félszeresre duzzaszthatja pénztárcánk tartalmát ha betalál. Lőtt góllal szinte biztosan továbbjut a Bayern, a Lyonnak pedig elengethetetlen a találatok gyűjtése - valószínűleg mindkét csapat gólt szerez, erre is érdemes pénzt tenni.

   Jó kalkulálást, meccsnézést mindenkinek!

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: frank van bl lyon bayern gól münchen schalke robben ribery vam luis claude arjen olimpyc lyonnais haal puel bommel

   A bajnoki versenyfutásét megközelítő izgalom övezi idén Angliában a kérdést: ki veheti át a Liverpool helyét a BL-indulást érő negyedik helyen? Az évek óta tartó Chelsea-Manchester United-Arsenal-Liverpool uralom egyik pillére idén ugyanis kidőlni látszik, bár a liverpooli vörösöknek matematikai esélye még van a negyedik hely megszerzésére, sokkal esélyesebb erre a Tottenham-Manchester City-Aston Villa trió. Két fordulóval a vége előtt a Tottenham büszkélkedhet az Arsenal mögötti pozícióval (35 játszott meccs), az ugyanannyi pontot gyűjtő, ám rosszabb gólkülönbségű Aston Villával holtversenyben (36 mérkőzés), és tőlük marad le az egy ponttal kevesebbet szerző, ám ugyancsak 35 mérkőzést maga mögött tudó Manchester City.

   A manchesterieknek teljes mértékben a saját kezükben van a sorsuk: otthon fogadják a következő két fordulóban mindkét riválisukat, a nyáron eurómilliókért megerősített csapat tehát most megmutathatja igazi erejét. Aztán hogy az mire lesz elég az a legnagyobb kérdőjelek közé tartozik, a kiváló forma megtörni látszik a városi rivális United elleni sokkoló, utolsó perces vereség óta. A viszonylag motiválatlan, verhetőnek látszó Arsenal otthonában hétvégén ugyanis minden kreativitás nélkül, a Mancini-féle Inter-unalomra emlékeztető antifocival játszott 0:0-át, holott győzelmével igen közel kerülhetett volna a legrangosabb európai kupasorozathoz. A legszomorúbb hogy úgy tűnt, elégedettek az eredménnyel.

   A mutatott játék alapján az Aston Villa számíthat a legkevesebb sikerre. Martin O'Neil hétről hétre ugyanazt a kezdőtizenegyet küldi ki a pályára, így pedig az év elején brillírozó csapat elfáradni látszik - igaz éppen hogy, de még így is hozzák az eredményeket. Ami azonban elég volt a nem a kombinatív játékot erőltető Birmingham ellen hétvégén ( 0:1 egy eléggé vitatható tizeneggyessel) az már a legkevésbé sem lesz elég Manchesterben a City ellen.

   A Tottenham nem hiába áll a negyedik helyen: Harry Redknapp kiváló formába hozta csapatát a fontos mérkőzésekre. Utóbbi tíz meccsükből hetet megnyertek, az Arsenal és a Chelsea elpáholása után csak a Manchester United tudott megálljt parancsolni nekik. Kiváló, szórakoztató támadófutballjukkal a legesélyesebbek a negyedik hely megszerzésére. Sorsolásukban "csak" a City elleni meccs tűnik nagy falatnak - ha ott nem kapnak ki, a Burnley és a Bolton igen verhetőnek tűnik, így pedig révbe érhet a londoni alakulat.

   Ne felejtsük el a Liverpoolt sem, igaz az ő sikerükhöz a Tottenham és riválisai botladozására lenne szükség. A nagy múltú egyesület az utóbbi pár hétban magár talált, hétvégén a Chelsea ellen sok minden eldőlhet. Biztosak lehetünk benne hogy a vörösök mindent meg fognak tenni hátralévő két meccsükön a maximális hat pont megszerzéséért. 

    

Szerző: vmiki

2 komment

Címkék: premier chelsea liverpool united villa inter tottenham fc aston martin league arsenal manchester city harry redknapp mancini oneil hotspur

Variációk

2010.04.26. 17:04

   Tudom, sokan nagyot szeretnétek nyerni a Tippmixen, lehetőleg gyorsan. Ma délután is beszéltem erről egy haverommal, aki 15 meccset rakott egy szelvényre, háromszáz forintból pedig harminchatezret nyerhet, ám ezt azért nem kedvelem, mert ritkán jön be, ha pedig egy vagy két meccsen bukja el az ember az utolsó pilanatban, az pszichikailag lesújtóan hat. Én inkább a "kevés meccs, magasabb szorzók" játék híve vagyok, de ha valakit mégis halálra idegesít, hogy nyolcmeccses szelvénye egyetlen mérkőzésen bukik el, érdemes meggondolni a variációk lehetőségét, esetleg több szelvényre tenni a meccseket, kombinálni azokat.    

  Egy ezzel a témával elég mélyen és profin foglalkozó blogot ajánlok, ahol szinte minden ezzel kapcsolatos kérdésetekre választ találtok, illetve számtalan variációs lehetőséget fedezhettek fel:

http://www.imreimre.blog.hu

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Juventus: mikor ha nem most?

2010.04.25. 11:25

   Az idén botrányosan szereplő torinóiak a biztos középmezőnyben végző, Koman Vladimirt és Gosztonyi Andrást is a soraiban tudó Barit fogadja vasárnap délután. A Barinak ez a szezon már eléggé kifújt, kieséstől nem kell félniük, és több mint valószínű hogy nemzetközi kupákban sem lesznek ott jövőre. Három meccses vereség-sorozattal érkeznek Torinóba, ha tehát nem ismernénk a Juventus idei szezonját, azt mondanánk: világra szóló egyes.

   Az év elején bajnokesélyesnek elkönyvelt zebrák éve viszont romokban hever, nem hogy a BL-ből, még az Európa Ligából is kiestek, a hetedik helyen kullognak a bajnokságban, a  lezártnak hitt bundabotrány pedig újra felpezsdült. Még éppen hogy bízhatnak egy esetleges nemzetközi kupaszereplésben, de ehhez meg kellene előzni az őket nem rég játszi könnyedséggel elverő Napoli csapatát. Az egy pont hátrány nem is tűnne ledolgozhatatlannak, ha nem ismernénk a torinói alakulat idei ötlettelen, ívelgetős antifutballját, amelyel idáig jutott a csapat. Diegót, a méregdrágán vett brazil irányító középpályást mindenki bírálja, elfelejtve hogy nehéz forintos passzokat osztogatni, ha az ember feje felett szálldogál a labda a csatárok és a hátvédek közt.

   Idén ilyet ritkán lehetett kijelenteni, a legesélyesebb mégis a Juventus győzelme, amely 1.35-ös szorzójával mégsem egy halálbiztos befektetés. A 3.8-szoros kifizetéssel kecsegtető döntetlen már annál inkább, az olaszoknál ez mindig esélyes, főleg az ilyen mérkőzéseken. Aki a két magyar fiatalt is foglalkoztató Barira fogad, amely négy fordulója adós szurkolóinak egy győzelemmel, 6.85-szörös pénzt kaphat.

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

   Két közepesnél is közepesebb középcsapat találkozik Liverpoolban vasárnap délután, az Everton-Fulham összecsapáson. A Fulham nyilvánvalóvá tette idén, hogy mivel már ki sem esnek, és nemzetközi kupaszereplést a bajnokságban már nem fogják kiharcolni, mindent az Európa Ligára tettek fel, ami nem meglepő, hiszen a klub történetének legfényesebb sikere az elődöntőbe jutás, amit csütörtökön a Hamburg otthoni legyőzésével még fényesebbé tehet a csapat. Ennek megfelelően a bajnokságben hetek óta B-csapattal állnak ki a londoniak, utóbbi két mérkőzésük gól nélküli döntetlenre sikeredett, elég lagymatag futballal.

   Esélyesebb tehát az őket fogadó Everton, amely hét mérkőzés óta veretlen, ám ebből négy iksz, amelyből már tizenkettőt gyűtöttek össze idén a liverpooli kékek. Nekik talán van valamelyest esélyük az Európa Liga-selejtezőt érő hetedik hely megszerzésére, ám az öt pontos hátrány a mostanában magára találó Liverpool ellen három forduló alatt nem tűnik könnyen ledolgozhatónak. Mindenesetre motiváltabbak, kérdés ez mire lesz elég, hiszen egyik csapat sem kreatív támadójátékáról ismert. A döntetlen 3.85-ös kifizetéssel igencsak meggondolandó, az Everton-győzelem 1.33-as szorzóját viszont túl alacsonynak gondolom. A vakmerőséget felvállaló fogadó a Fulham győzelmére 7.25-szörös pénzt kap, bár erre - valljuk be - kevés az esély.

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Hollandok vs Real

2010.04.24. 21:20

   Egészen elgondolkodtató a Real Madrid, elsősorban pedig Florentino Pérez klubelnök játékospolitikája. Az év elején a klubnál a cél egyértelmű volt: mindent megnyerni. Ez után már csak a hogyan következett, amelyre a játékoskeret megerősítésében keresték a választ. Itt a csapatok általában két, egymástól sokszor távol helyezkedő dolgot próbálnak egymás mellé állítani: a gazdaságosságot és a sikerességet. Pérez elnök azonban úgy gondolta, az előbbit szépen elhessegeti, bevásárol úgy 200 millió euróért, és az utóbbi onnantól magától értetődő.

   Teljesen érthetetlenül megvált a kiváló játékszervező Wesley Snejdertől, akire lecsapott az Inter, amely csapat nagyrészt az említett holland miatt igen esélyes a BL-győzelemre. Elenben Kakával, Snejder utódjával, aki karrierje legpocsékabb szezonját éli, sérülések hátráltatják, alig játszik, a Real pedig már a nyolcaddöntőben búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.

   A királyiaknál nyáron szintén kegyvesztetté vált Arjen Robben Münchenbe szerződésére sokan visszalépésként tekintettek, azonban szezonja eddig a holland szélsőt igazolja: csapata jó eséllyel pályázik a BL-döntőre, bent vannak a német kupa fináléjában, és nem utolsó sorban vezetik a német bajnoságot. Robben szárnyal, gyakorlatilag az ő személye jelenti a bajorok támadójátékát, agilis, technikás futballjával gyártja a gólokat, szórja társainak az asszisztokat. Neve egyenlő a gólveszéllyel, a szurkolók imádják, fűti a győzni akarás. Nagy szerepe van abban hogy a ősszel gyengélkedő Bayern München idén akár még triplázhat is, ami eddig csak két csapatnak, a Barcelonának és a Manchester Unitednek sikerült.

   Törheti tehát a fejét Pérez elnök, hiszen nagy csinnadrattával meghirtdetett játékosvásárlása sem a gazdaságosságot, sem pedig a sikerességet nem hozták meg az általa elnökölt nagy múltú klubnak. Egy esetleges bajnoki cím javítana a helyzeten, a világklasszisok ok nélküli elzavarása azonban egy klubnak sem tesz jót.

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Meddig juthat a Stuttgart?

2010.04.23. 13:25

    Minden klubelnök olyen feltámadásról álmodik amikor edzőváltásra szánja el magát, mint amilyen a Stuttgart csapatánál történt télen Christian Gross érkezésével. A Stuttgart igen gyengécske őszt  zárt, a megszerzett 13 pont, két győzelem nem volt elég azon célokra amiket a vezetők elképzeltek. Így hát leváltották a csapatot tavaly BL-be vezető Markus Babbelt, és a már említett svájci szakembernél jobbra nem is eshetett volna a választás. A Stuttgart fölényesen vezeti az őszi tabellát, tizenöt meccséből csak hármon nem nyert, többek között két vállra fektette a bajnokaspiráns Bayernt és a Leverkusent is. Gross igazi szórakoztató támadófocit játszat, és csapata eredményessége őt igazolja. Ebből következik hogy a VfB az nemzetközi kupaindulást érő helyek közelébe került, az Európa Ligától 3, a BL-től pedig 4 ponttal van lemaradva három fordulóval a bajnokság vége előtt, amikor is a Bochum gárdájánál vendégeskedik. Eddig a svábok kitűnő formájából igencsak sokat kamatoztathattak a figyelmes fogadók, hiszen a gyenge őszi teljesítmény miatt igen magas szorzókat hozott a csapat. Jó formájukkal persze ezt lejjebb szorították, ám a kiesés elle küzdő Bochum otthonában mégis érdemes az 1.78-as szorzót kínáló vendéggyőzelemre fogadni, amely igencsak megdobhatja hármas vagy négyes kötésünk szorzóját. A motiváció egyik csapatnál sem hiányzik, ám a kilenc meccse nyeretlen Bochum játékereje messze elmarad a Stuttgartétól. A tét óriási, kitűnő mérkőzésre van tehát kilátás.

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: európa edzőváltás bundesliga bl christian liga gross bochum vfb suttgart

Tottenham: a mérleg nyelve

2010.04.22. 15:36

    Igen mélyen befolyásolhatja a Tottenham az angol bajnoki cím sorsát, bár a csapat "csak" a BL-indulásért van harcban. Miután két héten belül megverte az Arsenalt és a Chelsea-t is, most pedig a Manchester United van soron, akiknek pengeélen táncol az idényük, tekintve hogy eddig a Ligakupa begyűjtése mellett csak a bajnokság maradt Fergusonéknak. A United messze a csúcsformájától, Rooney azonban újra a pályán és az álmok színházából nehéz elvinni a három pontot. A Tottenham viszont ennél esélyesebb talán még sosem volt az Old Traffordon, magabiztosak, utóbbi nyolc bajnokiukból hetet megnyertek. Igazi parázs angol bajnokira van tehát kilátás, a Tottenham győzelme pedig 6.25-szörös szorzóval kísérti a vakmerőket. A döntetlen is esélyes (3.5), és a Manchester-győzelem fizet a legkevesebbet (1.42).Mindenesetre nézni mindenképp érdemes, igazi futballcsemegére van kilátás ahol eldőlhet hogy a Tottenham megérdemli-e a BL-t, a United pedig érdemes-e sorozatban negyedik bajnoki címét megszerezni.

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: sport foci fogadás angol sportfogadás fitball

   Nem éppen szárnyal a Manchester Cityt fogadó Arsenal, amely két héten belül kiesett a BL-ből, kikapott a Wigantől és a Tottenhamtől, teljesen kiszállt a bajnoki címért zajló harcból. Sérültek sérültek hátán, bár pozitívum hogy visszatért Van Persie a csapatba, persze jelentős meccshiánnyal küszködik. A legfontosabb láncszemre Fabregasra az idény végéig nem számíthat Wenger.

   Ellenben a City robog, igaz az utolsó percben kapott Scholes-góllal kikapott a Manchestertől, azelőtt nyolc meccsen keresztül veretlen volt, ebből hatot megnyert. Motivációjuk óriási, ádáz harcban vannak a Tottenhammel a Bajnokok ligáját érő 4. helyért ( a Tottenham a hétvégén éppen a bajnokaspiráns Manchester Uniteddel játszik), mindenki makkegészséges és csúcsformában van.

   Egy esetleges City-gyózelem 3.25-öt fizet a bátraknak, aki azomban ezt erősnek találja, a döntetlen is 3.15-szörös szorzót ad. Érdemes átgondolni.

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: premier foci fogadás angol united bl tottenham league arsenal manchester city spotfogadás

Európa Liga-elődöntők

2010.04.22. 14:16

   Csütörtök este elődöntőket rendeznek az idén debütáló Európa Ligában amely a nagy múltú előd, az UEFA-kupa hagyományaihoz illő színvolnalat hozott. Két angol, egy spanyol és egy német csapat jutott idáig, érdekesség hogy még az angol csapatok döntője sincs kizárva a sorsolás szeszélye folytán, illetve az, hogy a négy csapat közül egyik sem áll nemzetközi kupaindulást érő helyen hazája bajnokságában.

   Az Atletico Madrid-Liverpool párosításban két olyan csapatot hozott össze a sors, melyeknek idén semmi sem sikerült, csak az Európa Liga maradt reményül. A Liverpool vesszőfuása ismert az idei angol bajnokságban, a hetedik helyen szerénykedik a csapat, a Bajnokok Ligájában pedig jövőre biztos nem ő lesz a negyedik angol csapat a Chelsea-Manchester-Arsenal trió mögött. Az Atleticónál nagy reményekkel indult az idény, nem véletlenül: a játékoskeret színvonala nem engedett arra következtetni hogy nemhogy a BL-indulásért nem lesz harcban a csapat, de még az első tíznek is a legutolsó helyén szerénykedik majd 33 forduló után. Nem utolsó sorban legutóbbi három bajnokiukat elveszették.

   Ami az esélyeket illeti:A Liverpool mostanában masszív csapat benyomását kelti, nehezen fognak egynél több góllal kikapni (az Atletico győzelme 2.25-öt fizet, nem mellesleg Madridban játsszák a találkozót), de a legesélyesebb a döntetlen, ami igen szép, 3.05-ös szorzót kínál. Érdemes még mindkét csapat gólszerzésére fogadni, ammely szinte biztosan bejön (nemzetközi kupaelődöntőkben számtalanszor) ez 1.67-szeres pénzt fizet. Ha két vagy három gól esik a találkozón, az majdnem kétszeres (1.93) sikert hoz az ebben bízóknak.

   A másik összecsapáson a a német Hamburg fogadja az elődöntőbe jutásával klubtörténetének legfényesebb sikerét elérő Fulham csapatát. Mindkét csapat hazája bajnokságának középmezőnyéban áll, és már csak matematikai esélyük van a nemzetközi kupaindulást érő helyek valamelyikének megszerzésére. Gera Zoli azt írja blogjában, hogy a hosszú busz-vonat út unalmának elütéséhez "még a Ben Hur is rövid volt" utalva ezzel a majd' három órás filmre. Gera reméli ez nem vesz ki sokat csapatából.

   A hazai győzelmet érzem legesélyesebbnek (1.61), miel a Fulham óriási külömbséget mutat játékban idegenben és otthon,otthon sokkal erősebbak, idegenben ritkán nyernek mérkőzést. A döntetlen 3.25-ös szorzót kínál, amit elég magasnak tartok ahoz képet hogy aránylag nagy esély van rá. Itt már kérdésesebb hogy mindkét csapat szerez-e gólt, ám egyáltalán nem esélytelen (1.66).

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Inter-Barcelona 3-1

2010.04.21. 11:11

    Kiváló meccs volt! Nem gondoltam volna hogy ilyen szórakoztató lesz, bár ezek már mégis csak elődöntők, nem csoportmeccsek...Számomra meglepő a kétgólos Inter-győzelem, de nem mondanám, hogy nem érdemelték meg, inkább a Barcelona nem élt a lehetőségeivel. Úgy tűnik Mourinho az első idén aki rájött játékuk ellenszerére, kétgólos előnynél hihetetlen szervezetten védekeztek a milánóiak, ritkán élvezem a catanacciót , de ez élményszámba ment. Csakúgy mint Snejder játéka, akit azért adott el a Real, mert "nem kellettek a hollandok". Hihetetlen kreatív, szinte csak hasznos passza volt. Messit - akin a fáradtság jeleit lehetett felfedezni - az egyetlen lehetséges módon semlegesítették: hihetetlen sok futással öten vették körül amint labdába ért. Elvenni tőle még így is nehéz, de kapura fordulni már képtelen volt.

   Az egyetlen negatívum milánói szempontból az a "fekete bárány", Balotelli viselkedése. A kivételes tehetséggel megáldott, kezelhetetlenségéről híres fiatal játékos a 75. percben állt be, és végighisztizte a neki adott 15 percet. Kimutogatott a szurkolóknak, a lefújás után pedig földöz csapta mezét és otthagyta a pálya közepén. Ha ehez hozzátesszük, hogy úgy három hetea városi rivális  Milan mezében pózolt egy olasz tévéműsorban, élesen kirajzolódik a közte és a szurkolók közti ellentét, amit nyilván a a betöretlen vadlóként viselkedő játékos folyamatos balhéi szülnek. Az utóbbi időben semmi alázatot sem mutat sem a játékkal, sem a csapatáal szemben, ez pedig nem a klasszisokra jellemző szemlélet.

   A visszavágó előtt teljes mértékig az Inter az esélyes. Persze ez a Barcelona képes csodát tenni, az Inter elverése pedig talán nem is számít csodaszámba a Camp Nouban.

   Holnap ismét szorzókat ajánlgatok, az Európa Liga és a hétvégi bajnoki fordulók lesznek a középpontban.

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona bl messi inter mourinho balotelli snejder

BL-elődöntők

2010.04.20. 17:56

 Kedden és szerdán elődöntőkre kerül sor a Bajnokok Ligájában, ez számos lehetőséget kínál a fogadni szeretők számára.A legrangosabb európai kupasorozatban fogadási szempontból azomban sajnálatos, hogy egyre kevesebb az ilyen kíváló szorzókat nyújtó mérkőzásek száma az idő előrehaladtával, illetve az eredményt illetően egyre kiszámíthatatlanabbak.
Az Internazionale-Barcelona összecsapás az eddig európában talán két legmagabiztosabb formát hozó csapat csatáját hozza. Nem számítok gólgazdag mérkőzésre, a Barcelona pazar támadójátékát az Inter-féle Mourinho-taktika könnyen semlegesítheti, ám a milánóiak ritkán rúgnak kettőnél több gólt egy mérkőzésen, főleg nem egy olyan labdabiztos csapat ellen mint a Barca. A 0 vagy 1 gólos meccs 3.15-öt, a 2 vagy 3 gólos pedig 1.93-at fizet. Ugyanakkor egy 1-1 is hatszoros pénzt fizet, míg a 2-1-es hazai siker tízszeres szorzót kínál. A mérkőzés győztesét igen csak nehéz megjósolni, bár mindkét csapatnak elég magas a szorzója, a döntetlené pedig 3 felett van. Kérdés,hogy a mérkőzést mennyire befolyásolja az, hogy az FC Barcelona játékosai Katalónia szívéből egészen Milánóig kénytelenek buszozni a vulkánkitörés miatt lezárt légterek okán.

A másik mérkőzésen szerdán a Manchester Unitedet búcsúztató Bayern München a francia Lyont fogadja. Nehezen tudnék elképzelni vendéggyőzelmet az Allianz-arénában, a Lyonnak viszont idén csak a Bajnokok Ligája maradt, tekintve 9 pontos lemaradását a bajnokságban. Európában azonban idén erős és tapasztalt csapat benyomását nyújtja. A bajorok győzelme valószínűbb de az 1.66-os szorzó számomra túl alacsonynak tűnik, nem biztos hogy megéri ( mondjuk igen csak magára talált a csapat, a hétvégén a Hannovert verte 7-0-ra), ám egy párgólos döntetlen is igen esélyes, a 3.35-ös szorzó igen kecsegtetően hangzik. Ugyanakkor érdemes a Lyon félidei vezetésére tenni pénzünket, ne feledjük el hoy a Bayern-védelem ezeknek a meccseknek az első tíz percáben mintha az öltözőbe maradna (gondoljunk csak a Manchester elleni mérkőzésekre, mind a négy gólt az első félórában kapták a bajorok), ez szép, 4.45-ös pénzt fizet. Hát még az első félidei vendég vezetés utáni hazai győzelem (22-szeres pénz), ám ez inkább már az álomkategóriába tartozik...

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona fogadás milan tippmix lyon inter bayern elődöntő münchen bajnokok ligája szorzók

Sziasztok!

2010.04.20. 17:53

 Ha tanácsra vágysz sportfogadások terén, elsősorban focin belül, én itt osztom meg személyes tippjeimet. Egyelőre csak a tippmixes szorzókról írok, később majd próbálom bővíteni a skálát. Saját meglátásaim szerint véleményezek, melyet minél több meccs megnézésével próbálok minél reálisabbá tenni. Fogadásnál alapelvem: elfogultság nélkül, a látott játék szerint kell fogadni, persze (főleg a futballban), elég magas a szerencsefaktor, véleményem szerint józan ésszel mégis meg lehet fogni igen magas szorzójú eredményeket.

Nem csak sportfogadásról szóló bejegyzések lesznek, más a focival kapcsolatos egyéb meglátásaimat is közzéteszem, kommenteljetek, szóljatok hozzá, a negatív és pozitív kritikát is szívesen fogadom. A fogadásokhoz sok sikert mindenkinek!!

Szerző: vmiki

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása